13. Fejezet

13.      Fejezet

Elise

Fordította: Shyra

A következő nap kimondatlan szavakkal és pillantásokkal volt telítve. Szemezések. Pillantások az ajkakra. Ajkak még nem az ajkakon. Nem tudtam a munkára összpontosítani, Patrick pedig megállás nélkül beszélt hozzám. Elhúzódtam az érintései elől, és nem viszonoztam a mosolyait. Biztos voltam benne, hogy most totál idegbetegnek tűntem, és nem ez volt a szándékom, de többé nem voltam kíváncsi az elterelésekre. Csak a múlt éjszakán járt az eszem és azon, amit Aston csinált velem. Ó istenem, csodálatos volt. Ó istenem, újra akarom. Úgy éreztem magam, mint egy felhevült ribanc. Annyira fel voltam izgulva, hogy már fájt.

Ráadásul nem is szexeltünk. Mi lenne velem, ha igazán csinálnánk?

Ebédidőre Aston megérkezett a paintballos öltözékében. Nem vett részt a játékokban, csak mint bíró, így nem bűzlött az izzadtságtól (nem mintha zavart volna egyébként). Sőt, a férfias illata csak még jobban érezhetővé vált, ahogy áthajolt a pulton, ahol álltam. A vállam fölött Patrickre nézett (távolabb és háttal állt nekünk) és suttogni kezdett: – Elmondtad neki?

Ó a fenébe. – Nem – válaszoltam.

– Miért nem?

– Elfelejtettem.

Elsötétült az arca. – Akarsz megint a szobámba jönni?

Milyen értelemben? – Igen.

– Akkor ne felejtsd el és mondd meg. – Utána rögtön elment.

Egy ideig csak bámultam és próbáltam kitalálni a jó kifogást. Mondjam Patricknek, hogy nem érek rá? De akkor lehet, azt akarná, hogy szervezzem át, és én nem akarom átszervezni. Azt akartam, hogy Aston orgazmusig dugjon, és a nyelvével csókoljon.

Sóhajtva megfordultam és Patrickot bámultam, ahogy felhalmozza a paintballokat a polcokon.

– Hé, Patrick? – mondtam idegesen.

Megállt és megfordult, majd édesen rám mosolygott, amitől bűntudatom lett. – Igen?

– Ami a ma estét illeti…

Egyik lábáról a másikra állt, mintha mosdóba kellene mennie, de valójában az izgatottság jele volt. – Már nagyon várom. Van egy szép hely és már mindent elterveztem.

Fenébe. – Nos, nézd, én, öhm… Nem tudok elmenni.

A mosolya lassan elhalványult. – Komolyan?

– Igen.

– Megtudhatom, miért?

– Csak… ez nem a megfelelő idő… randizni. – Gyenge kifogás, El. Nagyon gyenge.

Elkomorodott. – Azt hittem, tetszünk egymásnak. Úgy értem, kedves voltál velem. Azt hittem, hogy csak beképzelem, de apa és a fiúk... ők mondták, hogy látták, hogy mindig körülöttem vagy, és... – elhallgatott és zavarodott tekintettel dörzsölgette a fejét hátul.

– Nos – megálltam, kiutat kerestem, hogy helyre hozzam ezt –, tudod, Cindy úgy gondolja, hogy aranyos vagy.

Kibaszott Cindy. Mindig ő mentsváram. Mindig jött, hogy kinevessen, miközben dolgoztam, így tudtam, hogy ismeri őt, és nem volt teljes mértékben hazugság, amikor azt mondtam, hogy tetszik neki. Minden srácról azt gondolta, hogy aranyos. Eksztázisba esett, ha egy olyan pasi, mint Patrick, került az útjába.

– Cindy – mondta Patrick a nevét, mintha csak ízlelgetné. – Ő kicsit drámakirálynő, nem?

– Ő… más.

– De ő nem olyan, mint te. – A kutyakölyök tekintete kinyírt engem. Annyira rosszul éreztem magam, hogy szinte fájt.

– Sajnálom – kértem bocsánatot.

Nem törődöm módon vállat vont, de átláttam rajta. – Semmi gond. Más dolgaim is vannak, szóval…

Egy ideig még bámultunk egymásra, majd félrenéztünk. Annyira kínos volt, mint egy rémálom, aminek nincs vége.

– Van ennek valami köze Astonhoz? – tört ki belőle a kérdés.

Ledermedtem. Tudta? Ennyire nyilvánvaló? Tagadni kell. – Ezt hogy érted?

– Úgy értem, ő a testvéred, látott körülötted legyeskedni, és nem tűnt boldognak. A srác utál.

Megkönnyebbülten kilélegeztem. Nem tudta. – Nem utál téged, Patrick.

– De igen. Odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy elvihetlek-e valahova, azt mondta, hogy nem, és amikor rájött, hogy nem hallgattam rá, az ujját elhúzta a nyaka előtt.

Mi a fene? Összezavarodva néztem rá. – Őőő, hogy mi?

– Igen. Egy ujját a nyaka előtt. – Aztán meg is mutatta. Végighúzta a mutatóujját a nyaka előtt, mialatt őrült grimaszokat vágott. – És így nézett ki, El. – Az őrült tekintet csak még nagyobb lett. – Így. Végighúzta a nyaka előtt, mintha azt tervezné, hogy elvágja a nyakam, aztán azt suttogta, "várd ki a végét". Úgy éreztem magam, mint egy disznó a vágóhídon. A srác komolyan gondolta. Egy másodpercig sem kételkedtem benne.

Szóval Aston tudott a randiról. Azért volt olyan nyugodt a vacsoraasztalnál. A fantáziaképekkel a fejemben, arról hogy hogyan nézett ki, amikor megfenyegette – mintha Thor lenne, a hosszú hajával, izmos testével és félelmetes tekintetével – minden erőmre szükség volt, hogy ne kezdjek vihogni. Annyira megharaptam a szám belső felét, hogy éreztem a vér ízét. Minden alkalommal megköszörültem a torkom, amikor nevethetnékem támadt, és aztán köhögésben törtem ki.

– Aston csak véd engem – próbáltam elmagyarázni, bár a hangom olyan volt, mintha nem is az enyém lenne.

– Lehet, hogy akkor elkerültem egy golyót – suttogta morogva. – Szeretném a torkom egy darabban.

A nap további részét távol töltötte tőlem, Aston önelégülten vigyorgott a távolság miatt, amikor egy órával később belépett az ajtón.

Ismét ő győzött.

*

Azon az éjszakán feküdtem az ágyamban a jelre várva… vagy valamire. Anyu egy fél órával azelőtt elment aludni, apu pedig éjszakai műszakban dolgozott, reggelig nem jön haza. Semmit nem hallottam Aston felől, ahogy általában sem. Nem volt ágynyikorgás, nem hallatszott hangos sóhaj. Ez elgondolkodtatott, hogy egyáltalán ott volt-e. Amíg…

Kopp. Kopp.

Igen! Kiszálltam az ágyból és lábujjhegyen az ajtóhoz mentem. Ha bármi más okból settenkedtem volna ki a szobámból, nem lettem volna ennyire óvatos, de ez… ez figyelmességet igényelt a legmagasabb szinteken.

Kinyitottam az ajtómat és végignéztem a sötét folyosón az utolsó szoba felé, ahol anyu aludt. Tőlem a holdon is lehet, és az hogy az ajtaja csukva volt, kicsit nyugodtabbá tett. Úgy éreztem magam, mint James Bond – vagy James Bondette, a női változat – ahogy Aston ajtaja felé haladtam, hátrapillantva a vállam fölött a folyosóra, a lépcsősorra, még a falra is. Amikor teljesen tiszta volt a levegő, kinyitottam, minden egyes reccsenésnél összerándultam. Miért olyan hangosak ezek az ajtók mindig? Arra voltak tervezve, hogy a szülők elkaphassák a vitathatóan rossz dolgokat tenni készülő tinédzsereket? A sötétségből beléptem az ő szobájába és becsuktam az ajtót mögöttem. Igen, igen, igen, megcsináltam! James Bondette a győzelemért.

Még nem tudtam teljesen megfordulni, amikor karok fonódtak körém, és rántottak Aston izmos testéhez. A szája már azelőtt lecsapott az ajkamra, hogy egyáltalán esélyem lett volna gondolkodni. Istenem, igen!

– Aston – nyögtem.

Szaggatottan lélegzett, szorosan ölelte körül a testem. – Ne – harapott vissza. – Ne beszélj.

Ok, ezt tudtam kezelni.

Egy szó nélkül az ágyhoz vitt és hátradöntött a matracra. Aztán csak állt ott, másodpercekig bámult az ágy szélétől, végignézett rajtam, arcán koncentráció látszott.

Ziháltam, a vágyakozás egyre fokozódott bennem. Lassan az ágyra mászott, majd rám, a tekintete végigkúszott a testemen, majd ajkai az enyémhez értek. A haja ránk omlott, eltakarva engem, mint egy fal, azoktól, akik tanúi lehetnének a bűneinknek. Kiélvezte a csókunkat, lassan húzta végig a nyelvét az enyémen, megízlelve engem, míg a vérem lángolni nem kezdett az ereimben, és remegni nem kezdtem alatta. Széttártam a lábaimat, készen állva rá, egy részem arra várt, hogy csak tolja el a rövidnadrágom és tegyen magáévá. De nem tette. Kezei végigsimogatták a testem, belemarkolva a csípőmbe, majd a combjaimba, miközben elhelyezkedett közöttünk, szája soha nem hagyta el az enyémet, még levegőért sem.

Aztán megmozdult. Ó Istenem, mozgott.

Elérte, hogy jól érezzem magam, hogy csillagokat lássak a szemem előtt felrobbanni. Hagyta, hogy szorítsam őt, amíg lágy hullámokban mozgott rajtam. Teret hagyott nekem, hogy szabadon mozgassam a csípőmet, élvezetet keresve, miközben nyögtem és karmoltam. És amikor arra a pontra értem, megállt, én meg magamba szívtam az érzéseket, miközben egy durva csókkal fojtotta el a nyögéseimet. Aztán azt csinálta, amit korábban is. Lecsúszott rólam, leült az ágy szélére és arra várt, hogy elmenjek.

Visszafojtottam a lélegzetem, remélve, hogy mond valamit, mielőtt távozom, de nem tette. Felültem és lecsúsztam az ágyról. Hátranéztem a vállaim fölött, a térdén könyökölt, a haja elfedte az arcát. Ez totális elutasítás volt. Úgy értem, persze, hogy akartam érezni azt, amit éreztem, de valahogy mégis akartam róla beszélni utána.

Remegő, Aston-az-orgazmusig-dörzsölt lábakkal mentem el mellette, és csendesen visszatértem a szobámba. Ahogy elgyengült és ernyedt testtel feküdtem ott, a falhoz fordultam és kétszer kopogtam. Megnyugtatásra volt szükségem. Szükségem volt rá, hogy bepillantás nyerjek abba az összetett agyába, és majdnem pánikrohamot kaptam, amikor nem kopogott vissza. Szinte éreztem, ahogy a könnyek szúrják a szemem…

Kopp. Kopp.

Megkönnyebbülten elmosolyodtam és elaludtam.

*

Az iskola befejeződött és a nyár nem tűnt olyan komornak többé. Nem, ha eleget kapok Astonból.

Minden éjjel láttuk egymást, fejlődött abban, hogy miként érintsen meg, simítsa végig a testem és a lábam között. Ez egy természetes fejlődés volt. Vicces, hogy a test magától is tudja, hogy mit akar és készségesen veszi azt. Semmilyen figyelmeztető hangot nem hallottam a fejemben, ami arra utalt, hogy túl gyorsan haladtunk volna. Gondolom ez amiatt volt, hogy ennyire bíztam benne. És egyébként sem vett le soha egy ruhadarabot sem. Ez dühítő volt. Tanulmányozta a hangokat, amiket kiadtam, feszülten figyelt, ahogy meghajlok alatta és zihálok. Mindig örömet nyújtott nekem, míg a sajátját visszafogta.

Nem értettem, de láttam, hogy milyen feszült a teste minden alkalommal, amikor az ágy szélére ült. Észrevettem, ahogy ökölbe szorul a keze, aztán ahogy durván a hajába túr. Szenvedett. Tudtam, mert éreztem, hogy mennyire kész volt, és milyen nehéz magát visszafognia. Már csak azért is mert, ahogy akkor éreztem, félúton az orgazmus felé, még akkor sem tudtál volna leállítani, ha fegyvert fogsz a fejemhez.

– Mit művelünk? – suttogta, majdnem szomorúan.

Ez volt az első alkalom, hogy beszélt az… együttlétünk után (Istenem, csak én tudom úgy mondani, hogy ez betegesnek hangozzon). Az ágyban voltam, és a hajamat csavargattam, amikor ezt mondta. Ránéztem a sötétben erre nagy, szilárd emberre, akiből sugárzott a feszültség és a frusztráció.

– Abba akarod hagyni? – kérdeztem csendesen. Szenvednék, ha igent mondana. De tudtam, hogy nem akarja. Belém volt esve. Éreztem abból, ahogy csókolt, ahogy kezével kétségbeesett szükségként megragadta a testem. Csak azért kérdeztem meg, mert hallanom is kellett a választ. Csiklandozd meg a fülem és szorítsd össze a szívem, Aston.

Felém fordította a fejét. – Már nem tudok úgy lenni veled, mint azelőtt, és most ez kinyír engem. De ezt is akartad, igaz? Össze akarsz törni.

Úgy mondta, mint egy vádat. Sértettnek kellett volna lennem, de még mindig körülölelt az élvezet mámora. Nyugodt voltam és teljesen egyetértettem a kritikával. Ez ritka pillanat volt számomra; mintha egy vadállatot láttam volna a természetes élőhelyén kívül. Sem düh vagy védekező ösztön nem jött a felszínre. Teljesen nyugodt voltam. Vajon a koalák is ilyenek? Amúgy is egy koalához hasonlítottam magam.

Az újdonsült derűmben sütkérezve nyugodtan ránéztem, és válaszoltam: – Nem tudtam, hogy bármi is össze akar törni, Aston. Eddig mindig zárkózott voltál. És még most sem fogsz beszélni velem erről.

– Akkor beszéljünk róla – mondta, egész testével felém fordult. – Mi lesz? Nyár végén a városba költözöm. Mi lesz, ha én ott leszek, te meg itt? Hogy fog ez működni?

– Nem tudom – válaszoltam az igazsághoz híven. – A család része vagy, Aston, nem olyan ez, mintha soha többet nem látnálak. Megígérted, hogy meglátogatsz.

– És mit csinálunk a látogatásokkor?

– Nem értem mire akarsz kilyukadni.

Előredőlt és komolyan bámult rám, ahogy összeszorított szájjal mondta: – Hogy a faszba verhetnélek ki a fejemből, Elise?

Ledermedtem. Szeme üveges volt és tágra nyílt. Szerencsétlennek tűnt. Ez volt az első alkalom, hogy ennyire szenvedni láttam miattam, és egy csepp örömöt sem éreztem, pedig azt hittem úgy lesz.

– Te nem… – suttogtam lassan. – Te nem tudsz kiverni a fejedből. Ez a lényeg. Mi… együtt maradunk, és megtaláljuk a módját, hogy működjön.

A tekintetem kutatta. – Szóval, együtt vagyunk.

– Ha ez az, amit akarsz. – Amikor nem válaszolt, közelebb húzódtam hozzá és megérintettem a kezét. – Ez az, amit akarsz?

Megszorította a kezem, és bólintott. – Igen, El, ezt.

– Akkor ne fogd vissza magad velem. Add nekem magam. Nem tudok már többé várni, Aston. Többet akarok belőled. A csókok és érintések, csodálatosak, ne érts félre, és bármikor szívesen veszem, de… érezni akarom, hogy teljesen elmerülsz bennem. Így úgy érzem, mintha a prostim lennél.

Egy halvány mosoly jelent meg a szája szegletében. – Nem vagyok a prostid, Elise.

– Akkor legyél velem.

– Egy ilyen dologban teljesen biztosnak kell lenned.

Szárazon felnevettem. – Veled ellentétben, már nyolc éve várok erre, Aston, és az utolsó két év a fal másik oldalán lévő ágyban álmodozással telt erről a nagy dologról. Már keresztbe állnak a szemeim, annyira készen állok.

Felsóhajtott. – El… én más vagyok, tudod. Én nem... nem viselkedem normálisan az idő nagyobb részében. Nem tudom, hogy jó leszek-e benne. Ezért is vettem ennyire lassúra. Én… kibaszottul meg vagyok rémülve. Nem akarom rosszul csinálni. Ez… nem matematika, hogy kiszámoljam, tudod?

Mosolyogtam, miközben könnyedén simogattam a kezét. – A szeretkezésben nincsenek számok, Aston. Az természetesen jön. Ha szeretnéd, megnézhetünk pár pornót. Sikíthatok neked és eszméletlenül hangosan nyöghetek, ha megérintesz a karomon.

– El…

– Csak vicc volt. Csak… próbáljuk meg. Különben is, sokat tanultál rólam, és egyáltalán nem panaszkodom.

– Istenem, furcsa vagy.

– Mindketten azon vagyunk.

Elmosolyodott, megnyalta az ajkát, majd odahajolt az éjjeliszekrényhez és kinyitotta a fiókot. Kivett valamit és közénk tette. Lebámultam, miközben ő engem nézett, és várta a reakciómat. Beletelt egy pillanatba, mire felfogtam, hogy mit látok.

Egy óvszer.

Tágra nyílt szemmel egyenesen Astonra néztem, a szívem felgyorsult. Többé már nem volt szó viccelődésről.

– Mikor vetted? – kérdeztem.

Elgondolkodva az ajkába harapott. – Mióta… elkezdtük ezt. A biztonság kedvéért.

Bólintottam, az idegesség fénysebességgel futott át rajtam. Nem is gondoltam védekezésre. Mi a fene baj van velem?

– Jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki megrémült.

– Nem – válaszoltam és a fejem ráztam. – Nem vagyok.

– Semmit sem kell tennünk, Elise…

– Aston – szóltam közbe élesen.

– Mi az?

– Csak csókolj meg.

Közelebb húzódott, lehajolt és megcsókolta az ajkamat. – Elise – suttogta kétségbeesetten –, szeretlek. Szeretném, ha tudnád, mielőtt tovább lépünk.

Szavai perzseltek. Bizonytalanul lélegeztem, és végigfuttattam a kezem a kemény mellkasán. Nem tudta, milyen sokáig vártam erre. Nem tudta, mennyire… ó, mennyire boldoggá tettek engem ezek a szavak. Szerettem volna én is mondani neki, de… elszorult a torkom. Nem várt rám tovább, mélyebbre hajtotta a fejét, és újra megcsókolt.

Lassan indult, de nagyon gyorsan felhevültünk. Ez a csók más volt, mint a többi. Aston nem fogta vissza magát, amikor felmászott az ágyra és rám feküdt. Végigfuttatta a kezét lefelé a testem oldalán, majd becsúsztatta az ingem alá. Sürgetés volt benne. A kezei bizonytalanok voltak, a mellkasa az enyémhez préselődött. Éreztem a szívverését, ami gyors volt, ahogy áthúzta a pólóm a fejem fölött és ledobta a földre.

Falta a számat, ízlelgetett. Úgy éreztem elolvadok, nyelvemmel simogattam az övét. Morgott az érzés hatására, miközben egyik kezével a hajamba markolt, a másikat pedig végighúzta a testemen. A tenyere megállapodott a mellemen, majd az atlétán át simogatni és masszírozni kezdte. Vonaglottam alatta, és bíztattam a folytatásra, amikor zihálva elszakadt a számtól.

Nem hagyta abba, mint ahogy azt hittem. Nedves nyomokat hagyva folytatta a csókokat lefelé a torkomon. A hajába túrtam, miközben lefelé haladt a testemen. Mindenhol éreztem őt. Lehúzta az atlétát és alatta nem volt rajtam melltartó. A melleim kicsik voltak, de a módtól, ahogyan Aston megállt és vággyal a szemében bámulta őket, attól a valaha élt legszexisebb nőnek éreztem magam.

Vágytól telve és éhesen megfogta a pizsamaalsómat és vele együtt a bugyimat is, majd türelmetlenül lerántotta. Nem foglalkozott vele, hogy félredobja őket, feltérdelt és végig nézett rajtam. Minden kurva feltárt porcikámon.

– Tudod hány órát töltöttem azzal, hogy elképzeltelek meztelenül? – kérdezte lágyan. – Néha csak bámultalak, a ruhákat, amiket viseltél és fejben levetkőztettelek. Aztán visszaképzeltem őket rád, és előről kezdtem az egészet.

Az arcom kimelegedett és félénken mosolyogtam fel rá. – Olyan furcsa vagy, Aston.

Visszamosolygott rám, gödröcskékkel meg mindennel. – De tetszik.

– Imádom.

Visszafeküdt rám és elseperte a hajamat az arcomból. – Te vagy a legszebb dolog, amit valaha láttam. A megszállottad vagyok, mióta nyolc évvel ezelőtt idejöttem.

Nem tudhatta mennyit jelentettek nekem ezek a szavak. Nem tudhatta, hogy mennyit szenvedtem az évek alatt, amiatt, hogy ábrándoztam és vágyakoztam. Ez álom volt nekem. Kómában kellett lennem. Lehet, hogy hamarosan felébredek?

De aztán megcsókolt újra, és nem éreztem úgy, hogy csak álmodom. Valósnak és meghittnek éreztem. Semmi, ami ennyire jó, nem lehet álom. Tetőtől talpig végigcsókolt engem. Megízlelt mindenhol, és amikor többért könyörögtem, levette a pólóját és a nadrágját. Első alkalommal láttam őt meztelenül, gyönyörű volt és nagy, vissza kellett tartanom a könnyeimet. Furcsa, hogy sírtam? Totálisan, igaz? De annyira rohadtul boldog voltam! És a boldogság sírásra késztetett engem.

Visszamászott rám, a meztelen teste az enyémhez nyomódott. Igen, ez valóság, mondtam magamnak, kiélveztem a hullámot, ami végigjárta a testemet. Olyanok voltunk, mint egy tűzgolyó, két bizonytalan, ideges test eggyé válik először az életben. Ügyetlen, kezdő, ritmus és gyakorlat nélküli. Sebezhetőek, felizgultak, mosolygósak és szemek tele vággyal.

– Nem akarok fájdalmat okozni – suttogta a számba. – Mondd meg, mit tegyek, hogy ne bántsalak.

Soha ne hagyj el.

– Semmit – suttogtam én is. – Csak csináld.

Lassan és óvatosan hatolt belém, aggódva kutatta az arcom. Köré fontam a karom és közel húztam, ahogy belém ringott. Mondtam, hogy ne álljon le, és hallgatott rám, lehunyta a szemeit az intenzív érzéstől. Vártam, hogy engem is magával ragadjon ugyanaz az érzés. Becsuktam a szemem és…

Aztán éreztem.

Fájdalom! Szörnyű. Kínzó. Fájdalom!

A szemem felpattant. Mi a fasz volt ez? Nem ezt ígérték! Ez nem élvezet. Úgy éreztem, mintha egy forró piszkavas szakítana szét. Megfeszültem, sziszegtem, mire ő azonnal megállt.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva. – Basszus, akarod, hogy kihúzzam?

Igen, istenem, igen! – Nem – préseltem ki a szavakat. – Folytasd.

– Rosszul csinálom, igaz?

– Ó istenem, Aston, csak folytasd. Kínossá teszed.

– Sajnálom.

– Ne kérj bocsánatot az első alkalmam miatt. Tönkreteszed.

– Bassza meg.

Nem így képzeltem. Felnyögtem, megragadtam a haját és lehúztam magamhoz. – Csak csókolj meg. Csókolj meg lassan, Aston.

Lecsapott az ajkamra. Ez segített. Nem gondoltam annyira a fájdalomra, így hogy a nyelve összegabalyodott az enyémmel. Sőt, újra be voltam gerjedve. Astonnak volt az a képessége, hogy nagyon erotikusan tudott csókolni. Furcsán hangzik így, de csak így tudom mondani. Úgy csókolt, hogy érezzem, hogy fontos vagyok, mintha ki akarná élvezni az ízem. Éreztem, hogy egyre csak keményebb lesz bennem. Hogy volt ez lehetséges? A lányok erről a részről sosem beszéltek. Miért nem kérdeztem ki őket jobban a szüzességük elvesztéséről?

Semmi szép nem volt az első alkalomban. Az egész egy hazugság. Egy kibaszott mese, amit azért találtak ki, hogy a lányok kevésbé féljenek. Basszátok meg, írók, azok a hősnők nem fetrenghettek az élvezettől. Basszátok meg, filmesek, azoknak a színésznőknek nem szabadna, hogy úgy nyögjenek és ziháljanak. Mind hazudozók.

Ők mind…

Ziháltam, ahogy mélyebbre nyomult bennem. Szikra lobbant lángra bennem. Elszakadtam a szájától és mélyen a szemébe néztem. – Ez jó érzés volt – suttogtam.

A szeme nagyra nyílt, diadalmasan nézett rám. – Komolyan?

– Csináld újra. Mozogj megint ki és be.

Megtette, és a fájdalom, amit eredetileg éreztem, tompa fájdalommá csökkent, amit könnyedén figyelmen kívül tudtam hagyni. Behatolt és egyszerre kaptunk levegőért. Hűha, hűha, mindenhol éreztem. Intenzíven bámult, mosolyra görbült a szája, ahogy a szemeim fennakadtak. Nem sietett, ki-be mozgott bennem, szándékosan lassan, hogy figyelhesse az arckifejezésemet.

Aztán mozgott. Mármint igazán mozgott. Ahol csak tudtam, megérintettem, rajongással telve megcsókolt és a szájába nyögtem.

Olyan intenzív kapcsolatot éreztem vele, amilyet le sem tudok írni. Szorosan magamhoz öleltem, miközben szeretkeztünk, ahogy előre-hátra mozgott, feltüzelve engem. Meglepő hangokat hallatott, apró nyögések hagyták el az ajkait. A hangok, amik teljesen bevadítottak.

Kinyitotta a szemét és gyorsabban mozgott, a lökései hosszabbak és keményebbek lettek, melyek tele voltak szükséggel. Vonaglottam alatta, miközben csókokkal bátorítottam, hogy abba ne hagyja. Ó istenem, ez igazán annyira jó volt, ahogy mondták. Bennem volt, rajtam, teljesen beborított. Olyan volt, mint egy Aston túladagolás, és csak táplálta a rajongásomat, teljesen feltöltve. Egy éjszaka alatt felemésztette a függőségem, sokkal jobban, mint az eddigi évek alatt összesen.

Amikor elérkezett a pillanat, egyszerre értünk a csúcsra és egymás szemébe bámultunk. Abban a pillanatban lemondtam a lelkemről és nekiadtam. Elfogadta és ő is nekem adta.

Ahogy később egymás mellett feküdtünk izzadtan és levegő után kapkodva, emlékszem arra gondoltam: Még sosem voltam ennyire boldog.

Hosszú időre ez volt az utolsó alkalom, hogy újra ennyire boldog legyek.