27. Fejezet - Epilógus

27.     Fejezet

Elise

Fordította: Shyra

Megjelentem a könyvesboltnál, és biztos voltam benne, hogy elkéstem. Már nagy volt a tömeg, bent ültek. Besurrantam, és azonnal kiszúrtam Haydent a terem végében, egy könyv volt az ölében. Volt egy üres szék mellette, és volt egy olyan érzésem, hogy az az én helyem volt.

Lábujjhegyen bementem, ahogy egy hölgy, aki szenzációsan hasonlított Haydenhez, kiállt mindenki elé és elkezdett felolvasni egy könyvből. Hayden melegen rám mosolygott, amikor észrevett. Leültem mellé és ő átnyújtott egy példányt a könyvből. Egerek és Emberek[1] állt a borítón. Suttogva mondta, hogy hányadik oldalra lapozzak, és én gyorsan meg is tettem. Csendben ültünk, míg a hölgy tovább folytatta, befejezve az oldalt, majd elmondta, hogy mit jelent számára. Miután leült, valaki más állt fel, és arról beszélt, hogy neki mi volt a kedvenc jelenete. Ez volt a legszervezettebb könyvklub, ahol valaha is voltam.

– Minden rendben? – suttogta Hayden.

Bólintottam, de ez nagyon messze állt az igazságtól. Aston szavai aggasztottak, és nem tudtam, hogy mit kellene tennem.

– Biztos? – nógatott.

Visszapislogtam a könnyeim. – Nem tudom – ismertem el végül. – Most minden egy nagy káosz.

Nem válaszolt erre. Helyette visszafordult a beszélőhöz, és türelmesen várta, hogy mindenki befejezze. Ezután az első nő elkezdett pizzás dobozokat osztogatni, mindenki elkezdett enni és beszélgetni.

– Ez béna, tudom – kuncogott Hayden. – De anyám kényszerít rá mindig. Reméltem, hogy rábeszéllek arra, hogy eljöjj, és akkor nem szenvedek egyedül.

Felé fordultam és figyelmesen néztem. Aztán kiböktem: – Ki bántott meg téged?

Megmerevedett és barna szemével azonnal rám pillantott. Éreztem, hogy kezd bezárkózni. Megdörzsölte a simára borotvált állkapcsát és nem válaszolt.

– Nagyon megbántott, igaz? – kérdeztem.

Mereven bólintott. – Igen. Nem az ő hibája volt.

– Hanem kié?

– Mindkettőnké.

– Miért?

Elgondolkodva kocogtatta a szék karfáját. – Hagytuk, hogy eltávolodjunk egymástól. Nem harcoltunk eléggé.

Homlokomat ráncolva gondosan megfontoltam a szavait. – Azt hittem megszállott voltál érte.

– Az voltam. Az… vagyok.

– De hogy tudtál eltávolodni tőle, ha annyira akartad?

– Nem tudom, Elise. Néha megtörténik, és nem jössz rá addig, amíg már vége, és a másik személy már idegen számodra. Ahogy mondtam, mi nem harcoltunk eléggé azért, amit akartunk, és a végén egyszerűbb volt hagyni, mint dolgozni érte. – Rám nézett és tanulmányozta az arcom. – Az a srác, aki jött hozzád, ő bántott meg, igaz?

Bólintottam. – Igen.

– Újra megbántott?

– Nem, ő… ő harcol érte, hogy együtt legyünk.

Felcsillant Hayden szeme. – Ez nem jó?

Elkerültem a pillantását és motyogtam: – Ez ijesztő. Talán újra megbánthat.

– Természetesen megbánthat újra, és újra és újra. Erről szólnak a kapcsolatok. Szenvedsz, és aztán megbocsájtasz, és küzdesz, hogy könnyebb legyen, amikor legközelebb is megtörténik ugyanez. Egy kapcsolat akkor erős, ha szembeszállsz a kihívásokkal. Közösen átvészelni, még akkor is, ha éppen össze vagy törve, mindennél többet ér.

Bólintottam és igyekeztem visszatartani a könnyeim. – Még mindig szerelmes vagy belé?

– Igen – válaszolta azonnal.

– Annak ellenére, hogy megbántott?

– Igen.

– Ez a szerelem?

Olyan közel hajolt, hogy a szája a fülemhez ért, és azt suttogta: – Ez az élet.

Aston

Hol találta Elise ezt a kibaszott macskát?

Az ölemben feküdt a hátán és a pólóm ujját szopogatta. Mi a szent szar? Lebámultam rá, attól való félelmemben, hogy elveszítem a tiszteletét, nem akartam ledobni, de vissza akartam kapni a kibaszott testemet.

A falnak döntve pihentettem a fejemet. A legalsó lépcsőfokon ültem, az ajtóval szemben és vártam, hogy hazajöjjön. Már két órája elment, és majd megőrültem. Mit csinál? A doki udvarol neki? Valószínűleg az a mocskosul jóképű rohadék pont azt teszi.

A sötétség és a nyomorúság hónapjai után túl későn tértem vissza. Megérdemelte, hogy továbblépjen. Ki a fasznak képzeltem magam, hogy visszajöttem, és újra összezavartam őt?

Van rá esély, hogy visszajön és megmondja, hogy takarodjak a picsába, és én mégsem tenném. Tovább küzdenék, egy újabb esélyért, mert a picsába is, soha nem adom fel. Kemény lecke árán tanultam meg: ha félelemből eltolod magadtól azt, akit a legjobban szeretsz, akkor elveszítesz mindent. És én már nem voltam gyáva. A nap végén a számok, csak számok voltak. Elise, ugyanakkor... Elise jelentette a mindent számomra.

Amikor hallottam egy autót közeledni, elhessegettem Tuck-ot az ölemből. A fején landolt – nagyszerű, macskabántalmazó voltam –, gyorsan lehajoltam hozzá, de hamar talpra szökkent és elvágtatott, mintha misem történt volna. Laza macska.

A bejárati ajtóhoz mentem, kinyitottam és kinéztem a hideg utcára. Az ajtócsapódás hangja a szomszéd felhajtójáról jött. Becky összehúzott szemmel nézett rám, és már mobil volt a kezében, ahogy besietett a házba. – Visszajött – hallottam, ahogy eltűnt a házban.

Csalódottan kiléptem és lesétáltam a felhajtón. A járdán álltam, és egyik végéből a másikba néztem, miközben vártam. Elise nem jött vissza. Egy fickóval, név szerint Haydennel van, valószínűleg vele tölti az éjszakát abban a reményben, hogy mire visszaér reggel, addigra eltűnök.

Összeszorított foggal a hajamba túrtam. A fájdalom a legbensőmig hatolt, és vennem kellett néhány lélegzetet, hogy lenyugtassam magam. Becsuktam a szemem és próbáltam elfogadni. Cserbenhagytam őt, de istenem, milyen utat tettünk meg, és fájt, mert úgy éreztem, hogy valójában el sem indultunk még.

Kopp. Kopp.

A szemem azonnal kinyílt és körbefordultam a hang forrását keresve.

Kopp. Kopp.

Megtorpantam, és a kocsimnak dőlő magas, karcsú alakra bámultam. Tekintetem lassan felkúszott a fekete, bolyhos csizmától a hópelyhes leggingen, skótkockás dzsekin át, a hosszú, szőke hajra és megállapodott azokon az óceán kék szemeken. Egy lépéssel közelebb mentem, és a torkom összeszorult, ahogy ragyogó szemekkel mosolygott rám.

– Minden rendben, Aston – suttogta kifulladva. – Minden rendben. Itt vagyok.

Ezek ugyanazok a szavak voltak, amit első este suttogott a falon át, amikor először aludtam itt. Túlcsordulva érzelemmel simítottam végig az arcomon. Odajött hozzám, és a karjába omlottam, ahogy átölelt. Szorosan öleltem, kapkodtam a levegő után, és újra és újra bocsánatot kértem.

– Sosem hagylak el – mondtam. – Soha. Soha. Soha. Légy velem, Elise. Ígérem, nem fogod megbánni. Mindent meg fogunk oldani. Ígérem.

– Itt vagyok – mondta, miközben összeroppant. – És szeretlek.

Elhúzódtam és vadul kisimítottam a haját az arcából. Lebámultam és letöröltem a könnyeit az arcáról. – Szeretlek – mondtam neki. – Mindig is csak te voltál, El. Megoldjuk, hogy működjön, ugye?

– Egy feltétellel – mondta komolyan.

– Bármit kérhetsz.

– Tuck velem jön.

Bámultam egy pillanatig, aztán fültől-fülig elvigyorodtam. – Az a hülye macska… egyszer kinyírja magát, komolyan, de rendben. Ha ő is a csomag része, akkor elveszem őt is.

Visszamosolygott rám. – Akkor a tied vagyok.

Szenvedélyesen megcsókoltam. – Ez az! – mondtam, miközben a szájába csúsztattam a nyelvem. – Ez lesz a mi új kezdetünk. Te, én és… a hülye macska.

Epilógus

Elise

Fordította: Shyra

Visszaküldtem a rózsaszín csillogó pénztárcát? Igen, vissza. Hayden nem ejtette a témát, és én iszonyatosan sokszor láttam őt a hónapok alatt, miután csatlakoztam az unalmas könyvklubhoz, amibe őt is az anyja kényszerítette bele.

Az iskolában sokan sötéten néztek rám, különösen akkor, amikor Aston minden második hétvégét velem töltött, de nem foglalkoztunk azzal, hogy mit gondolnak mások. Michelle és a többi ribanc tartotta a távolságot. Vicces mik történnek, ha nem hagyod magad és visszavágsz. Senki nem akar zűrbe keveredni egy nehéz célponttal.

Anya még mindig kikapcsolt üzemmódban volt, és nem sok szeretetet mutatott, de a kapcsolatunkat könnyen kezelte. Ameddig eljöttünk hozzá látogatóba, addig minden rendben volt. Emellett, kevésbé volt magányos, most, hogy Adrian tényleg színre lépett. Lassan haladtak. Fájdalmasan lassan. Figyelmeztettem, hogy lehet, hogy éveket kell várjon, míg anya képes lesz teljesen túl lépni a dolgon, de szerette anyát, azt mondta bármeddig várna rá. Tudtam, hogy apa áldását adná rájuk. Nem hiszem, hogy jobb személyt talált volna, akire rábízhatta volna anyát.

Deck iskolát váltott, de a hírneve megmaradt, és a családját is rossz színben tűntette fel. Láttam őt a városban, de tartotta a távolságot. Küzdött az erőszak vádja ellen, és nekem több, mint valószínű, hogy vissza kell jönnöm tanúvallomás tenni, de úgy tűnt, hogy nem én vagyok az egyetlen lány, akinek mondanivalója van az erőszakosságáról. Még két lány volt, aki vallomást tett, határozott sittre akarták vágni. Nagyon kevés esélye volt Decknek a nyerésre, és én reménykedtem benne, hogy mire ennek vége lesz, a hátralévő élete meg lesz pecsételve egy erőszak váddal. Úgy hallottam, hogy nehéz munkát találni egy olyannal...

Minden el lett intézve, mielőtt elmentem. Beszéltem Cindyvel, elmondtam neki, hogy vegye át a helyem Raynél, a galamb és madáretető hajléktalannál. Vehemensen elutasított. De belepofoztam némi értelmet. Több nap nyaggatás után végre belement, de csak egyszer egy hónapban, ami mégis több volt, mint a semmi

Tisztességes jegyekkel végeztem el az évet. Főiskolára jelentkeztem. Jelentkeztem néhány órára, hogy teljen az idő, míg kitalálom, hogy mi az, ami igazán boldoggá tesz. Ha összejön a táncolás, az nagyszerű, de ha nem… millió más dolog volt az életben, amit kipróbálhattam.

Az egész duma arról, hogy tizennyolc évesen ki kell választanod az utad, nevetséges volt. Mi ez a nyavalyás sietség? Még mindig próbáltam rájönni ki is vagyok valójában, mi az álommunkám. Lehet, hogy egy dolog lesz, de lehet, hogy egy tucat. Az élet egy utazás, és Astonnal az oldalamon, hajlandó voltam két lábbal kimerészkedni az ismeretlenbe.

Küszködtem a depresszióval. Semmi sem volt könnyű, és nem volt boldogan éltünk, míg meg nem haltunk tetejében egy koktélcseresznyével, de Aston mindent megváltoztatott. Támogatott és én támaszkodhattam rá. Elviselhetővé tette a kemény napokat, és utáltam, hogy meg kellett birkózzon azzal a sok hangulatingadozásommal, de újra és újra bebizonyította, hogy mellettem marad, bármi is történjék.

Az ilyen szerelemben volt valami gyönyörű. Azt akartam, hogy működjön. Be akartam bizonyítani, hogy apu tévedett és azt mondani: Igen, igazad volt abban, hogy aggódtál, igazad volt abban, hogy félsz, de nézd Apa. Nézd, milyen keményen dolgozunk azon, hogy együtt legyünk. Meg tudom csinálni. Tudom mit akarok, és az Aston.

Idegőrlő volt elhagyni az otthonomat, de Istenem, az új lakás, amit béreltünk iszonyatosan kicsinek tűnt, amikor beléptem Tuckkal a mellkasomon. Aston büszkének tűnt, hogy bemutathatja az üres teret, elhúzta a függönyöket minden szobában, beengedve a természetes fényt, hogy láthassam ezt a szörnyűséget, a horribilis pompájában.

– Sok munkánk lesz – mondtam, ahogy az elhanyagolt falakra néztem.

– Otthonná varázsolhatod – felelte, és mellém állva megszorította a seggemet.

– Elviselhető lesz, amíg itt vagyunk egymásnak.

– Ez nem hangzott túl izgatottnak.

– Pedig az vagyok.

Átkarolt és megcsókolta a nyakam. – Egy nap veszek neked egy kastélyt, és minden egyes márvány felületen megduglak.

Visszahőköltem. – Tudod, egy pillanatra azt hittem, valami terved van.

– Valami kemény tervem van veled nem sokára.

Nevettem, miközben kivette Tuckot a kezemből és letette a földre. Aztán felemelt, a csípője köré fonta a lábam, és rátett a másfél méterre lévő konyhapultra. Igen, komolyan másfél méterre volt. A hely egy cipősdoboz volt, de ez volt az első építőkockája a birodalmunknak.

Aston megcsókolt, felcsúsztatta a kezeit a rövidnadrágom mentén és belemarkolt a kerek fenekembe. – Megcsináljuk – mondta nekem. – Nehéz lesz. Talán ki fogok kapcsolni, amikor bezárkózok a fejembe, de te újra visszahozol. Tudom.

Bólintottam, és finoman megcsókoltam. – Talán ki fogok borulni és üvöltözök veled. Talán elvesztem az eszem és hisztizni fogok, mint egy kisbaba, aki magára akarja vonni a figyelmet, de akkor te is visszahozol engem, igaz?

Rám nézett a lefegyverző zöld szemeivel, és komolyan bólintott. – Mindent megteszek érted, Elise. Ígérem.

Megcsókolt és lecsúsztatta a rövidnadrágom a lábaimon. Panaszkodtam, hogy Tuck szemtanúja lesz a mi bűnös tetteinknek, így Aston felvett és a hálószobába vitt.

Az utunk első mérföldkövét megtettük.

VÉGE

---

[1]  John Steinbeck: Egerek és emberek (Of ​Mice and Men), 1937