25. Fejezet

25.   Fejezet

Elise

Fordította: Shyra

– Boldog szülinapot – suttogta egy hang rekedten a fülembe. – Eddig még nem mondtam.

Éreztem, ahogy ujjak simítják el az arcomból a hajamat, és hogy egy meleg test simul hozzám. Összezavarodva kinyitottam a szemem, és a pulzusom felgyorsult, ahogy a testre fókuszáltam, ami kifli pózban ölelt engem.

– Aston? – A hangom feszültnek hatott. A könnyeim azzal fenyegettek, hogy kibuggyannak.

Éreztem az illatát magam körül. Tudom, utáltam őt, de… istenem, akkor se tudtam volna ellökni, ha megpróbáltam volna.

– Igen – válaszolta, miközben végighúzta az ujjait az orromon és az ajkamon. Olyan volt, mintha az elmúlt pár nap nem is történt volna meg, mintha nem hagytam volna figyelmen kívül és nem utáltam volna őt oly erősen. Először is, nem értettem, mit csinál. Mi késztette arra hirtelen, hogy visszajöjjön?

– Mit… Miért vagy itt? – kérdeztem.

– Azt hitted, hogy kihagyom a szülinapod?

Az ajkam megremegett, ahogy a könnyek elkezdtek potyogni a szememből. – Nem gondoltam, hogy emlékszel rá – ismertem be.

Sóhajtott, miközben ajkával végigsimított a fülemen. – Hogy tudnám elfelejteni? Visszajöttem tegnap este, és reméltem, hogy itt talállak, de nem voltál.

– Hogy találtál meg?

– Felhívtam Cindyt, aki először kiabált és szitkozódott, de aztán elmondta, hogy vállalhatatlanul viselkedtem, és azt látta jónak, ha érted megyek, de mire odaértem, az a seggfej már rajtad volt.

– Tényleg ott voltál?

Letörölte a könnyeim, még mindig az alvás utáni ködben lebegtem. – Igen. Azt hitted, hogy minden ok nélkül ordít. Megütöttem őt, és most nagyon keményen kell harcolnom a haragom ellen, El. Megrémít, hogy mennyire érinthetett meg téged, és semmi mást nem akarok, mint darabokra szaggatni őt.

– Ne. Letartóztatták, és úgy nem érintett meg engem.

– De próbált, igaz?

– Igen, de… küzdöttem ellene. Nem sikerült neki.

– Esküszöl?

– Igen.

Hosszan kilélegzett. – Oké.

Tovább törölgette a könnyeim, és egyszerre fájt az érintése és akartam eltolni.

– Mire gondolsz? – kérdezte szelíden.

Szorosan becsuktam a szemem, le akartam küzdeni az a sok elfojtott érzelmet, amit éreztem, mióta elment, de… nem tudtam.

– Annyira dühös vagyok rád – mondtam neki meggondolatlanul. – Olyan nagyon megbántottál, Aston. Csak azt akartam, hogy itt legyél. De elhagytál.

– Bocsáss meg – mondta szűkszavúan, hangjából kiérződött a gyötrelem. – Nem akartam távol lenni, El. Csak… mindazok után, nagyon szenvedtem. A gondolat, hogy visszajöjjek egy olyan helyre, ahol ő élt… kikészített.

– Akkor miért vagy itt?

– Én… én nem tudtam távol maradni sem. Nem tudtam ott maradni, miközben te itt vagy és azt gondolod, hogy elfelejtettem a szülinapod, vagy hogy nem is érdekel.

Még több könny. – De ez így rosszabb.

– Tudom.

– Ez jobban fáj.

Sóhajtott. – Tudom.

– Hogy kezeljem ezt?

– Csak próbáld meg – esedezett. – Csak próbáld.

Arccal felé fordultam. Az éjjeli asztalon lévő lámpa tompított fényéhez alkalmazkodott a szemem. Közelről valahogy idősebbnek tűnt. Az arca megváltozott. Már nem voltak fiús vonásai.

– Sajnálom – mentegetőzött bűnbánóan. – Sajnálom, hogy úgy elhagytalak téged. Az volt életem legnagyobb hibája, és sajnálom, hogy fájdalmat okoztam.

Sokáig bámultam rá. Ez valóság volt, igaz? Nem csak álmos képzeletem koholmánya. Bocsánatot kért tőlem, megérintett és úgy nézett rám, ahogy arra rohadtul vágytam.

Felemeltem a kezem és megérintettem az arcát. Becsukta a szemét, ahogy végigsimítottam az arcán és az állkapcsán. A szívem egyszerre fájt és robbant fel. Ez szenvedés és boldogság egyvelege volt. Beledőlt az érintésembe, amíg már csak centikre volt az arcomtól. Éreztem az ajkamon a lélegzetét. Lassan kinyitotta a szemét és tekintetünk összekapcsolódott. A légzése felgyorsult, hüvelykujjával köröket rajzolt az arcomra, ahogy néztük egymást.

– Hogy vagy? – kérdezte, hangjából még mindig kétségbeesés csendült.

– Pocsékul – válaszoltam csendesen.

– Itt vagyok, oké?

Bólintottam, és körberajzoltam az ajkát az ujjammal. Annyira puhák voltak. Istenem, hiányzott az érintésük.

Élesen beszívta a levegőt az érintésemtől, és megfeszült az állkapcsa. Bűntudatosan nézett még egy pillanatig, aztán megkérdezte: – Volt valakid, mióta elmentem?

Még mindig az ajkát bámulva, lassan megráztam a fejem. – Nem.

Sóhajtott és a homlokát az enyémhez szorította. A keze az arcomról a hajamra vándorolt. Éreztem, ahogy belemarkol, miközben rám bámul. Percek teltek el azzal, hogy ő centiről centire haladt előre, míg végül gyakorlatilag egybeolvadt a lélegzetünk. A kezem az oldalához tettem, és siettettem, hogy még közelebb húzódjon hozzám. Az oldalán feküdt, de végül fölém kerekedett, olyan pózba, ami nagyon ismerős volt, és amit oly nagyon hiányoltam.

Olyan sok meg nem beszélt problémánk volt, de mi mégis egymáshoz húzódtunk. Minden teher eltűnt rólunk, ahogy összekapcsolódott a tekintetünk. Ez a férfi volt a vágyam, a szerelmem, a függőségem. Már az elejétől kezdve, a köztünk lévő határok azért voltak felállítva, hogy áthágjuk őket.

– Volt valakid, mióta elhagytál? – kérdeztem vissza.

Megrázta a fejét. – Tudod, hogy nem, El. Soha nem is lesz más.

Többé nem éreztem az ürességet. Arra sem emlékeztem, milyen lehet az, amikor így érintettem, mint most.

Határozottan nézett rám, ahogy a testem oldalára csúsztatta a kezét. Engedélyre várt, és amikor nem reagáltam, folytatta.

– Nem tudok nem gondolni rád – mondta. – El van cseszve, El. Ki kell verjelek a fejemből, és folyton csak számokra meg adatokra kell gondoljak, hogy kibírjam a napot.

– Akkor hagyd abba, hogy megpróbálsz kiverni a fejedből – motyogtam.

Felhúzta a pólóm és a hasam alját simogatta. Remegtem alatta, és éreztem, ahogy a vérem a testem középpontjába áramlik. Folyamatosan figyelt engem, a légzése felgyorsult, ahogy a bugyim széle felé araszolt.

– Érezhetlek? – kérdezte suttogva.

Tétovázva az ajkamba haraptam. – Csak egy kicsit.

Az ajka mosolyra görbült. – Csak egy kicsit?

Bólintottam. – Kicsit.

Ujjai tovább siklottak a bugyim szegélye felé, az érzékeny bőrömet simogatta és megremegtem az érzéstől.

– Ez már egy kicsi, El?

– Nem – nyögtem fel. – Még egy kicsit többet.

– Egy kicsit többet?

Ujjhegyével újra végigsimított a bőröm, ám ezúttal keményebben. Kinyitottam a számat, hogy levegő után kapjak, amikor megcsókolt.

A csókja mély és alapos volt, a nyelve az enyémet simogatta és éreztem, hogy millió apró szikra veszi körül a testem. Miért volt ez a férfi olyan különböző az összes többitől? Hogy tudott ennyire megbabonázni és ennyire lerombolni a felépített falakat?

Nem tudtam. Nem érdekelt.

Hozzám dörzsölte magát, ahogy csókolt, és elállt a lélegzetem, ahogy nyögtem és vonaglottam.

– Kicsit többet – ziháltam felhevülve. – Többet, Aston.

Lehúzta a bugyimat a lábamon, így már semmi sem választott el tőle. Aztán visszahúzódott, lecsúszott a testemen, és fejével a lábaim közé helyezkedett. A nyelve végignyalta a legintimebb testrészem, aztán ritmikusan szívni kezdte a csiklóm. A szoba forgott, vagy talán ez a kábultság és öröm kombinációja volt. A sarkam a matracba fúrtam, amikor megízlelt, úgy használta a nyelvét, hogy még a lélegzetem is elállt, miközben a vágy még jobban elárasztott. Remegtem és nyögtem. Istenem, annyira érzékeny voltam, hogy éreztem egy pillanat múlva elélvezek.

Nem felejtette el, hogy mitől indulok be, hogy milyen intenzitással nyaljon, hogy milyen erősen nyomja meg a csiklómat. Ujjaimmal a hajába kapaszkodtam, és odanyomtam magam a szájához, míg végül millió apró darabra nem hullottam. Remegtem, ahogy az élvezet nagy erővel végigsöpört rajtam.

Wow, wow, wow!

– Ez már egy kicsi volt? – kérdezte humorral a hangjában.

– Nem – nyögtem. – Többet.

Ujjaimmal a hajában visszahúztam őt magamhoz. Készségesen felemelkedett és keményen szájon csókolt. Ügyetlenül és éhesen dobtuk félre a ruháinkat. Gyorsan levetkőztetett, míg teljesen meztelen lettem. Aztán megcsókolta az államat és kiszívta a nyakamat.

– Hiányzott ez – nyögte és megnyalta az ajkam. – Csókolni és ízlelni téged. Sosem elég.

Végigfutattam a kezeimet az izmos hátán, a kemény izom kötegeken, amelyeket, eddig még nem éreztem sosem, mielőtt a fenekébe markoltam. Sürgettem, hogy minél előbb hatoljon belém, így megemeltem a csípőmet, és a kemény farkának nyomultam.

– Többet – követeltem.

– Igen – ismételte egyetértően. – Többet.

Sietett. Nem incselkedett. Megmarkolta a combjaimat és széthúzta őket, hogy elhelyezkedjen közöttük. A farka hegye a bejáratomnál volt, fel-le mozgott a síkos ajkaim között, a nedveim beburkolták a merev hímtagját. Aztán egy hosszú erős lökéssel belém hatolt. Egyszerre nyögtünk fel, és másodpercekig mozdulatlanok voltuk, a farka rángott bennem. Annyira jó volt. Már teljesen el is felejtettem mennyire.

Szűk voltam, vagy talán ő volt túl nagy. Nem tudtam. Csak azt tudtam, hogy egy centije sem volt, amit nem érintettem. Éreztem, ahogy a pulzáló szikrák elárasztanak a merevségtől. Éreztem, ahogy bizsergések söpörnek végig rajtam.

– Aston – leheltem, miközben mozgolódtam a súlya alatt, hogy mozgásra bírjam.

Mélyen lélegzett, miközben vontatottan megcsókolt, anélkül hogy mozogni kezdett volna. – Próbálom visszafogni magam, El.

– Hallani sem akarom ezt. Azt akarom, hogy megdugj.

– Igen, meg foglak dugni.

Kényszerítettem, hogy rám nézzen, miközben azt mondtam: – Ne lassan, Aston. Keményen akarom, oké?

Nem válaszolt. Lassan lélegzett, emésztette a szavaimat. Aztán megmozdult, belém kapaszkodott, úgy, hogy egy centi sem volt a testemen, amivel ne érintkezett volna, a ritmusa folyamatos és fáradhatatlan volt. Erős volt és kemény, a lökései mélyen csapódtak belém. Az ajkamba harapott és extázisig dugott. Istenem, mindig is ilyen jó volt vele? A megkönnyebbülés eget rengető és azonnali volt. A hátába vájtam a körmeimet, amikor a tetőfokára hágott. Elnyelte a sikolyaimat és folytatta a mély, döfködő mozdulatait.

– Még egyszer akarom – suttogta, miközben mozgott, szorongatta és marcangolta a húsomat. – Még egyszer akarom érezni, ahogy megfeszülsz körülöttem, El.

Aztán kihúzta magát belőlem, és megfordított. Elkapta a csípőmet és térdre húzott. Egy pillanat múlva a farka máris bennem volt. Élesen szívtam be a levegőt, a számat a párnába fúrtam, ahogy folytatta a támadást. Ez a póz édes kínszenvedés volt.

Gyorsabban mozgott, mint eddig valaha, gyorsabban annál, hogy tartani tudjam vele az iramot. Ez az a fajta durvaság volt az, amire szükségem volt. A büntető ritmus, amit felvett, olyan pontot ért el bennem, amely könyörgött a fájdalomért, amely azért könyörgött, hogy még akkor is érezzem őt, mikor már rég nem lesz velem. Annyira jó érzés volt… annyira kibaszott jó, hogy egy újabb orgazmus szakadt ki belőlem. Az ágyneműbe markoltam, ahogy hagytam, hogy végigsöpörjön rajtam, remegve borultam a matracra, ami a nedveink illatát fogja magába szívni.

– Bassza meg, El – hörögte mögöttem hirtelen megállva. Felnyögött és éreztem, ahogy a farka megrándul, és meleg nedvesség áraszt el.

Rám hanyatlott, miközben karját körém fonva magához húzott. Megcsókolta a fejemet, nyakamat, vállamat. Végigcsókolta a gerincemet, a fenekemet és lábaimat. Úgy csókolta végig minden egyes centimet, mintha egy kincs lenne.

Amikor befejezte, visszafeküdt a matracra mellém, és egymásra bámultunk. Mosolyogva vesztünk el egymás tekintetében.

– Miért van tele a tested karmolásokkal? – kérdezte egy idő után.

– Tegnap a suliban leestem a lépcsőn – hazudtam.

A keze megint rajtam járt, végigsimított a nyakamon, vállamon és a friss karcolásokon a karomon. – Hol van anyu?

– Nincs a szobájában?

– Nem, a kocsija nem áll kint.

– Nem tudom hol van. Úgy jön-megy, ahogy tetszik neki.

– Jobban van?

– Nincs.

– Hadilábon álltok egymással?

– Én nem állok hadilábon vele. Ugyanakkor, nem foglalkozik velem, és a te hallgatásod sem segített. – Élesebben mondtam, mint szerettem volna. Ezen nem lehetett segíteni. Tele voltam agresszióval.

Félrenézett. – Kétlem, hogy sokat segíthettem volna, még ha maradok is, El.

Homlokomat ráncolva néztem rá. – Tényleg nem vágod, igaz Aston? Azt hiszed, hogy ok nélkül neheztelek rád. Elhagytál, amikor szükségem volt rád. Egyedül vigyáztam anyára. Hogy segíthettem volna nálad jobban?

– Te az igazi gyereke vagy. Azt gondoltam, hogy ez megkülönböztet.

– Ez egy kibúvós válasz, és te is tudod. Befogadott, úgy szeretett, mint a fiát, és te úgy szeretted, mint egy anyát. Nem kellett volna így elmenned.

A keze lecsúszott a vállamról. – Két nappal később úgyis elmentem volna, Elise.

Felültem és lenéztem rá, a csupasz melleim látványa egy pillanatra elvonták a figyelmét. Sóhajtottam. – Nézz rám, Aston.

– De gyönyörű melleid vannak – mondta vigyorogva.

– Ne próbáld elvonni a figyelmem.

– Csak az igazat mondom. Káprázatosak.

– Aston – szóltam figyelmeztető hangon.

– Mi az?

– Tudni akarom, miért mentél úgy el.

A mosolya azonnal elhalványodott. – Nem fog tetszeni, amit mondok.

– Mondd el.

Összeszorította a fogait. – Én vagyok a felelős a meggyilkolásáért. Ezért futottam el.

Komolyan beszélt? – Nem, nem te vagy. Tudom, hogy hogyan történt. Mindenhol benne volta a hírekben. Adrian elmondott nekem mindent. Apa megállított egy párt a bejáratnál…

– Nem – vágott élesen közbe. – Nem ez történt. Én avatkoztam közbe, nem apu.

Grimaszt vágtam. – Miről beszélsz?

– Azt mondta, hogy maradjak a helyemen, mert szolgálaton kívül volt, és nem volt rajta a golyóálló mellénye. Erősítést hívott, mert a férfinak fegyver volt a kezébe és üvöltözött a feleségével, megfenyegette őt, hogy lelövi őt, és a fiúkat is, ha nem áll félre az útból. Mindenképpen a fiú közelébe akart kerülni. Ez az egész azért történt, mert a kisfiú elvett egy tasak ketchupot az étteremből, kinyitotta hátsó ülésen, és kifolyt.

Csak bámultam rá kábán, vártam, hogy folytassa.

– Kibaszott egy helyzet volt – folytatta. – Éreztem, ahogy elpattan bennem valami. Ez a faszfej emlékeztetett az igazi apámra, amikor késsel az anyámra és rám támadt. Ez egy… vörös-forró düh volt, ami fortyogott bennem. Soha az életben nem éreztem ennyire elszántnak magam, hogy megállítsak valamit. Nem engedhettem… nem engedhettem, hogy bántsa őket. Azt gondoltam tényleg meg fogja tenni. Egy hülye mozdulat volt. Hátulról ráugrottam és a fegyver eldördült. És akkor ott volt apa, lehúzott a pasiról, oldalra tolt, védelmezett. Neki… neki nem volt más választása, minthogy elvegye tőle a fegyvert és… és a pasi annyira dühös volt, annyira magán kívül, hogy félre akarta lökni őt, hogy elérjen engem. Verekedtek. Apa próbálta kiütni a kezéből a fegyvert, és abban a kibaszott nagy keveredésben megint eldördült a fegyver. És apát mellkason találta.

Aston az ágy szélére csúszott és felült, fejét a kezeibe temette. Bámultam őt, dermedten, meg sem tudtam szólalni. Ezek voltak apám utolsó pillanatai. Alig kaptam levegőt.

– Ott haldoklott előttem – suttogta gyötrődve. – Tudtam, hogy nem lehet megmenteni. Szemei homályosak voltak és a távolba meredtek. Csak azt hajtogattam, hogy tartson ki, és amikor láttam, hogy távolodik, a bocsánatáért esedeztem, mert… mert veszekedtünk az étteremben. Miattad. Azt… azt akarta, hogy hagyjalak el. Azt mondta, hogy túl fiatal vagy, és én túl érett vagyok, hogy adnom kell neked egy esélyt, hogy rájöjj, hogy mit akarsz, mert ha nem, akkor a szakítás fájdalma tönkre teheti az egész családot. És mi mind annyira közel álltunk egymáshoz, érted? És tönkre tenné őket, hogy ennek csúnya vége lenne, és még egy szobában sem bírnánk megmaradni.

– Azt mondta, hogy a saját fejemben is akkora a káosz, hogy nem lennék eleget melletted, és igaza volt. Tényleg elfoglalt vagyok, El. Végül elsodródnál mellőlem, és nem viselném el, ha így kellene elveszítselek. De ugyanakkor, tudom, hogy neked is élned kell a saját életed. Ha egyezségre jutottunk volna ott az asztalnál, akkor nem váltunk volna el ilyen rossz körülmények között. Ha kordába tudtam volna tartani a dühöm, nem közelítettem volna meg a férfit. Megvártam volna a zsarukat, hogy odaérjenek, és lerendezzék őt. Annyira elbasztam ezt az egészet és ezzel elveszítettem… mindent.

Csend állt be közénk. Mélyeket lélegeztem, próbáltam megőrizni a nyugalmam a vallomása után. Nehéz volt hallani, nehéz volt elképzelni az apám halálát, de ugyanakkor nehéz volt hallani a fájdalmat Aston hangjában. A sírás fel akart törni a torkomból, ezért többször is nagy levegőt kellett vennem, míg eltűnt a gombóc a torkomból, mert a kurva életbe is, nem tudtam elviselni, amikor Aston szenved.

– Igyekeztél helyesen cselekedni – nyögtem ki. – Nem hibáztatlak, Aston.

A válla fölött rám nézett, tekintete fáradt volt.

– Pedig kellene. Az én tetteim miatt halt meg.

– Azért halt meg, mert az a férfi meghúzta a ravaszt, nem pedig te.

Hitetlenül mocorgott.

– Nem tudod mit beszélsz, El. Nem voltál ott.

– Ott kell lennem, hogy megértsem?

– Ott kell lenned, hogy tudd milyen, amikor egy élet ott szűnik meg előtted, amikor valakiből a szemed előtt száll ki a lélek. Ez az én kibaszott élettörténetem. Megelőzhető lett volna. Az egész dolog csak egy emlék lehetne mindkettőnk számára, azzal a tudattal, hogy jól kezeltük a helyzetet. Azt hiszem, ami a legjobban megőrjít, az az, hogy milyen kibaszott hülyeség miatt történt mindez. Kiöntött ketchup, El. Kibaszott kiöntött ketchup és egy idióta srác, mint én, aki hősködni akart.

Grimaszoltam a szavai hallatán.

– Ha egész életedben így és ezen fogsz gondolkodni, akkor nagyon szomorú és szenvedéssel teli életed lesz, Aston.

A vállai előre estek, kezével eltakarta a szemeit, és reszelősen vette a levegőt.

– A picsába is, te nem vagy képes rosszat gondolni rólam, igaz?

Megráztam a fejem, éreztem, ahogy elfolyik egy könnycsepp.

– Soha. Próbáltam. Annyira nagyon próbáltalak utálni, Aston, és egy perce vagy itt és máris nem tudok így vélekedni rólad.

– Sajnálom, El. Sajnálom, hogy olyan szemét módon hagytalak itt. Annyira kibaszottul nagyon sajnálom – hangja megtört és élesen szívta be a levegőt.

Odakúsztam hozzá és átöleltem a hátát. Államat a vállán nyugtattam és gyengéden megszólaltam.

– Sajnálom, hogy úgy kiborultam mielőtt elmentél. Mindketten hibásak vagyunk. Én… én annyira vágytam a szeretetre, miután meghalt, Aston. Olyan magányosnak éreztem magam, mint egy víz sodorta fa, érted?

Bólintott. – Tudom.

– Azt akarom, hogy rendben legyünk. Nem kell együtt lennünk. Megértem, hogy elfoglalt vagy, és nem tudsz mellettem lenni gyakran, de… azt akarom, hogy beszéljünk. – Becsuktam a szemem. – Ha nem, azt nem tudom kezelni.

Sóhajtott és megcsókolta a homlokom. – Meg tudom csinálni.

Ez nem az a fajta ígéret volt, amire vágytam, de jobb ha Aston még ha csekély módon is az életem része, mintha egyáltalán nem lenne az. A világ nem mindig adta meg neked, amit akartál, de elfogadhattad, amit nyújtott neked, vagy kockáztathattad, hogy elvesztesz mindent.

Az ajkaimat az övéhez húzta, és visszafektetett az ágyba. Tudtam, hogy sokáig nem látom őt, úgyhogy szorosan megöleltem és azt suttogtam: – Ezúttal lassan. Érezni akarom minden rezdülésed.

Hallgatott és megadta azt, amire vágytam. Lassan, de szenvedélyesen hatolt belém. Percekkel később egyszerre élveztünk el, egyszerre volt édes, és ugyanakkor gyötrelmes is. Ahogy lefeküdt mellém, az ujjával fésülgette a hajam, és azt mondta: – Legközelebb próbálj meg nem hazudni nekem. Tudom, hogy a horzsolásaid nem attól vannak, hogy leestél a lépcsőn, El. Nagyon rosszul hazudsz.

– Semmiség.

Sóhajtott. – Semmi, amit helytelenítenék?

Mosolyogtam. – Oh, nagyon nem értettél volna egyet ebben a dologban, de tettél volna valamit ellene a magad módján.

Szárazon kuncogott. – Milyen megnyugtató.

Megfogta a kezem és végig húzta az ujjait a vonalakon, melyek a tenyeremben futottak, hosszasan időzött el a hegen, miközben kíváncsi tekintettel nézett rám. Nem kérdezte meg hol szereztem és én hálás voltam ezért. Lehet azt hitte, hogy régi. Nagyon hosszú idő óta most éreztem magam elégedettnek. Nem akartam, hogy vége legyen.

– Tényleg nem volt senki más, El? – suttogta.

– Nem – súgtam vissza.

– Senki nem érdeklődött irántad? Nem tudom elhinni.

– Az iskolában nem. – Nem kellett tudnia a hírnevemről. Most a városban volt és örültem ennek.

– Valaki iskolán kívül?

Félénken mosolyogtam. – Találkoztam egy sráccal, vagy kettővel.

Közelről, kiismerhetetlen tekintettel nézett rám. – Kettő?

– Semmiség. Az első egy hajléktalan, aki a tónál etette a madarakat, ahol úsztunk. Raynek hívják. Őrült, de nem sokat beszéltünk. Hetente egyszer láttam, hétvégén.

– Ez furcsa, El.

– Tudom.

– És a kettes számú?

– Semmi nem történt kettes számú fickó és köztem, de… szerettem vele beszélgetni. Egy munkát is felajánlott nekem.

Úgy tűnt a munkaajánlat nem érdekli. – Hogy hívják?

– Hayden.

– Mit csinál?

– Orvos.

Elhallgatott és rám nézett, megvilágosodás csillant a szemében. – Az orvosról beszélsz a kórházból, igaz? Láttam, hogy nézett rád.

Lassan bólintottam. – Igen, ő az.

– Milyen munkát ajánlott neked, El?

– Egy könyvesboltba.

– És elfogadtad?

– Nem igazán válaszoltam neki.

– De el fogod?

– Gondolkodom rajta. Lehet jobb lenne, mint a paintball pálya. Meghívott holnap estére. Lesz egy felolvasóest, vagy valami, nem is tudom.

– És odamész holnap este? – préselte ki a kérdést.

– Nos, még nem tudom. Meg kell gondolnom.

Aston az orrnyergére tette az ujját és lassan lélegzett. – Felteszem, nem fogsz elfogadni egy munkát, amit valami idegen ajánlott fel, El, mert te ennél okosabb vagy.

Megdöbbentett a hangneme. Morcosan néztem rá és így válaszoltam: – Nagylány vagyok, Aston.

– Tizennyolc vagy.

– Te meg tizenkilenc.

– De okosabb vagyok.

Leesett az állam, és rögtön elhúzódtam tőle. – Okosabb vagy?

Összerezzent. – Basszus, esküszöm nem úgy értettem…

– Úgy értetted! Csak mert jó jegyeid vannak és nagyobb agyad, nem jelenti azt, hogy te mindent tudsz mindenről…

– Csak arra értettem, hogy fiatal vagy és talán naiv is, ha úgy gondolod, biztonságos valami fickó munkaajánlatát elfogadni, és ráadásul még holnap este el is menni oda, mindazok után, ami történt veled…

– Nem hallgatom ezt tovább – szakítom félbe durván, összekulcsolom a karomat, és a háttámlának dőltem. Dühösen előrenéztem. Nem válaszolt, és valamilyen okból kifolyólag ez a dolog csak még jobban dühített. – Nem vagy igazságos. Nem lehet annyira átvágni, Aston. Ha annyira aggódsz, akkor Cindy elkísér majd.

– Nagyszerű, két 55 kilós lány – vágott vissza szarkasztikusan. – Ez mindent megváltoztat.

Összehúztam a szemem. – Ne légy pöcs.

– Nem tudod ki ez a fickó!

– De, tudom!

– Azért mert orvos, már bízni lehet benne?

– Többször beszélgettem már vele.

– Wáo, ez tényleg megváltoztat mindent! Ettől ő kevésbé lesz idegen, igaz? Csak aggódom érted. Látod mi történt tegnap éjjel…

Vehemensen közbe vágok: – Soha többé nem fogok úgy viselkedni! Hatalmas hiba volt. Nem voltam önmagam. Olyan magányos voltam, apára gondoltam és hogy mennyire megfosztottnak éreztem magam, amiért nem tölthettem vele a szülinapom. Soha nem fogok olyat tenni. Soha.

Felült és ő is a háttámlának dőlt. – Én csak… Kétszer dugtunk, El és holnap valami fickóval találkozni akarsz. Szerinted hogy érzem magam ettől?

– Gratulálok, egy kurva szintjére alacsonyítottál le.

Egy pillanatig nem vett levegőt. – Nem, nem vagy kurva.

– Te vagy az egyetlen, akivel voltam.

– És én akarok lenni az egyetlen, akivel valaha is voltál.

Megfeszültem és mereven néztem rá. – Azt mondtad legyek boldog, veled vagy nélküled. Nem küldesz egyértelmű jeleket.

Mogorván nézett pár pillanatig. – Jól van - dörmögte végül. – Igazad van. Folyton felemás jeleket küldök, szóval befejezem. Azt csinálsz, amit akarsz. Felnőtt nő vagy már. Ha találkozni akarsz holnap valami orvossal, hát tedd azt.

– Talán megteszem.

– Rendben.

Lecsusszant az ágyról és felállt. Komolyan, most e miatt mászik ki az ágyból? Sötét pillantással néztem, ahogy összeszedi a ruháit, nem tudtam nem bámulni a meztelen testét, ahogy az izmai mozogtak. Miért volt ilyen nagy és dögös? Tipikus macsó.

– Miért nem tudsz egy kicsit ellazulni? – kérdeztem bosszúsan. – Miért kell így kinézned?

Megállt és megfordulva rám nézett. – Hogy kellene kinéznem?

– Egy vézna okostojásnak kellene lenned, pedofil bajusszal és szódásüveg szemüveggel.

– Sajnálom, hogy csalódást okoztam. Könnyebb lenne holnap találkozni a szeretőddel, ha csúnya lennék? Ó, várj. Már így is randizol vele, szóval így sem úgy sem számít.

– Most ki a naiv? – kérdeztem összehúzott szemmel.

– Csak megállapítom a tényeket.

– Miért öltözöl?

– Mert megyek.

– Fogd be, Aston. Éjfél van. Nem mész. Hány órára érnél vissza?

– Három.

– El fogsz aludni a kormánynál.

– Egész nap melletted aludtam. Rendben leszek.

– Csak feküdj le a francba is – csattantam fel.

Megrázta a fejét. – Nem fekszem le melléd. Csak újra megdugnálak, és nem akarom, mert pillanatnyilag kibaszottul utállak.

– Utálsz engem? Nem tettem semmit!

– Átmegyek a szobámba.

A francba. Lenéztem a kezemre. – Nem tudsz a szobádba menni.

– Mi a fenéért nem?

– Őöö, nos… a szobád jelenleg nincs használható állapotban, Aston. Ez az ágy a legjobb választásod, mert Tuck elfoglalta a kanapét, és nem szeret osztozni.

Összezavarodva nézett rám. – Mi a baj a szobámmal?

– Felújítás alatt áll.

– Mi a faszt jelent ez?

– Dolgozni… kell rajta.

Gyanúsan nézett rám. – Mit csináltál?

Leesett az állam. – Automatikusan feltételezed, hogy én csináltam valamit? Mi van ha egy meteor csapott be?

– Mit csináltál? – kérdezte újra.

Vereséget szenvedve felsóhajtottam. – Semmi jót.

Mielőtt tovább magyarázkodhattam volna, elsötétült arccal kiviharzott. Idegességemben az ajkamat harapdáltam, ahogy hallottam, hogy belép a szobájába és mozgatja a tárgyakat. Átkozódott. Ha azt hitte, hogy most rossz a helyzet, látnia kellett volna, hogy milyen volt a kis ámokfutásom után.

Jelenleg, nem volt olyan nagy a káosz. A padlót feltakarították, az üveg és fa darabokat összeszedték. De azt a fejszét belevágtam az ágyába, a fejtámlába, az asztalába, a tv-be, de maradt pár dolog, amit meghagytam későbbre. Csakhogy a későbből soha lett, és sem én, sem anya nem léptünk be oda többet.

Ha tudtam volna, hogy visszajön, nos... akkor minden csillogó-villogó lenne, ha kellett volna akár a nyelvemmel is feltakarítottam volna. Ennyire bele voltam zúgva.

Egy perccel később visszajött, megállt a szobám közepén és csípőre tett kézzel bámult. – Mi a fasz ez, El? Minden cuccom törött.

Elpirultam. – Én, uh… volt egy összeomlás félém.

– Egy kibaszott láncfűrésszel?

– Egy… fejsze volt.

– Egy fejsze – ismételte hitetlenkedve, mielőtt a kezemre tévedt volna a pillantása. – Az a heg a tenyereden régebben nem volt ott.

– Megsérültem.

– Szándékosan?

– Nem.

– A fejszétől?

Hosszan kifújtam a levegőt és bólintottam.

– Bassza meg, El. – Lassan közeledett felém, majd lerogyott a matracra. Megragadta a kezem és a heg láttán szitkozódva végigfutatta az ujját a tenyeremen. Aztán felemelte és egy csókot nyomott rá. – Őrült vagy, tudod? – kérdezte szórakozottan mosolyogva.

– Csak ha rólad van szó – válaszoltam kifulladva, ahogy figyeltem, hogy még több csókot nyom a bőrömre. Libabőrös lettem, amitől kuncogni kezdett, amikor meglátta, és dörzsölgetni kezdte a karom.

– Imádom, hogy ennyire hatással vagyok rád. – Mikor nem válaszoltam, felnézett rám, a tekintete meleg volt. – Megadom magam. Maradok.

– Velem az ágyban – tettem hozzá.

Oldalra fordította a fejét, zöld szemei az arcomat fürkészték, majd a meztelen mellkasomat. A másik kezével megsimogatta, majd kezébe vette a mellemet és gyengéden megszorította. – Csak ha játszhatom ezekkel – mondta.

Az ajkamba kellett harapnom, hogy ne kezdjek el vigyorogni, mint egy idióta. – Rendben, de meztelennek kell lenned.

Vigyorogva felállt és a másodperc törtrésze alatt megszabadult az alsónadrágjától. Aztán visszamászott velem az ágyba és a matrac szélére húzott. A hűvös testünkre húzta a takarót, és tovább simogatta a mellemet. Olyan volt, mintha soha nem ment volna el. Csak a Nagy Ő-vel érezheted így magad.

– Találkozhatsz holnap a doktoroddal – mondta, mielőtt elaludtam volna. – De nem értek vele egyet.

– Túlreagálod – motyogtam. – De köszönöm az engedélyt.

– Nem reagálom túl. Csak épp tudom, hogy nem lesz jobb nálam.

– Így lenne?

– Senki nem ismer annyira, mint én. – A keze lecsúszott a hasamra, majd a lábaim közé. – És senki nem tud úgy a csúcsra juttatni, mint én – suttogta a fülembe, miközben simogatott.

Remegtem, de aztán ellöktem a kezét. – A beképzelt éned nagyon nem szimpatikus.

– Nem fér bele a sztereotípiádba?

Nevettem. – Nem. Te esetlennek születtél. Te nem úgy születtél, hogy tudd, hogyan járj egy hölgy kedvébe.

– De te nem vagy hölgy.

Oldalba vágtam és ő nevetett.

– Ha nem lenne olyan jó, amit csinálsz azzal a nyelveddel, akkor most le kellene vágnom.

Csak azért, hogy kínozzon, megnyalta a vállam, fel végig a nyakamon, azt a finom nyelvét használta, amitől nem csak egy helyen lettem nedves. Újra megborzongtam.

– Jó éjt, angyalom – suttogta.

– Egész nap aludtunk – suttogtam vissza. – Nem hiszem, hogy egyhamar el tudok aludni.

– Nem? Akkor más dolgokat is csinálhatunk.

Felé fordultam, és ő megcsókolt. Lassan és ártatlanul indult a dolog. Keményen oda nyomtam az ajkaimat, míg szét nem nyíltak az ajkai, és a nyelveink simogatni nem kezdték egymást. A szívem vadul zakatolt, ahogy ujjai a testemet érintették, végigsimítva mindenhol.

Ez után minden felgyorsult.